Mátra 55 – ami egyébként 58,19
2010. június 5.

Előzmények

2010. május 1-jén két lelkes sporttársammal, Ágival és Dénessel részt vettünk a hármashatár-hegyi 23,7 kilométeres, nordic walking teljesítménytúrán. Utólag nyugodtan kijelenthetjük, hogy sem a távolság, sem a (kb. +600 méteres) szintkülönbség nem jelentett túl nagy kihívást (a helyenként nem elég egyértelműen jelzett útvonal követése annál inkább). Persze kellemesen elfáradtunk, és elégedetten, egy kiadós fagyizással zártuk a programot, majd ment mindenki a dolgára.
Alig pár órával később kiderült, hogy hármunk közül leginkább Dénest ragadta magával a teljesítménytúrázás élménye. Még aznap este virtuális barangolás keretében felkutatta a lehetőségeket (van belőlük szép számmal), így bukkant rá a Mátra 55 teljesítménytúrára.

Kíváncsiság – az emberi természet alapvető jellemzője

Valószínűleg bennünket is a kíváncsiság hajtott, amikor Dénessel elhatároztuk, hogy 2010. június 5-én nekivágunk a Mátra 55 teljesítménytúrának, mégpedig nordic walking botokkal. Egy kicsit pontosítanom kell: valójában Dénesnek volt kikristályosodott elképzelése, én csak 2 nappal a túra előtt bólintottam rá az ötletre. Kíváncsi voltam a Mátrára, ahol már évek óta nem jártam, valamint arra is, milyen újdonságokat, megpróbáltatásokat tartogathat egy ilyen túra.
Számomra az első nehézséget a hajnali 4 órai felkelés jelentette. Végül is 3,5 órás alvás után viszonylag könnyedén, bár kissé morcosan vettem ezt az akadályt. A természeti környezet kisebb terhelése érdekében különjárattal utazhattunk a kisnánai rajthelyre. Útközben csendesen ébredezgettem, hallgattam útitársaim beszélgetését. Hamar rájöttem, hogy igencsak tapasztalt teljesítménytúrázó társaságba keveredtem. A buszon velünk utazó szervező alig leplezett meglepetéssel fogadta, hogy ez lesz az első komolyabb túránk a táv (58,19 km) és a szintkülönbség (2767 m emelkedő, valamint 2640 m lejtő) tekintetében. Mosolyogva csak annyit jegyzett meg, hogy jól beleválasztottunk, mert ezt a teljesítménytúrát a legnehezebbek között tartják számon. Nem rettentünk meg, mivel még túl álmosak voltunk.

A kisnánai vártól 7.00-kor trombitaszóra rajtoltunk el. A faluból kiérve rögtön szembesültünk az előző időszak heves esőzéseinek következményével – a marasztaló dagonyával. Már itt, a túra elején világossá vált számomra, hogy nem a legmegfelelőbb cipőt választottam, de már nem volt visszaút. A dagonyából való kikászálódáshoz jó szolgálatot tettek a nordic walking botok.
Káprázatos idő volt. Kékestetőig ( 17,15 km ) tulajdonképpen minden olyan helyen megálltunk legalább egy-egy pillanatra, ahol valamilyen érdekességet láttunk. Kékestetőn is jócskán elidőztünk, még az ország legmagasabb pontját jelző táblánál is lefényképeztettük magunkat. Szóval minden rendben volt, csak egy kissé „eltapsoltuk” az időt, de nem bántuk.

A Kékestetőről Parádsasvárra vezető lejtős, dagonyás út egy része alaposan próbára tette a lábizmokat. Beért bennünket két szervező, velük tempósabbra váltottunk. Míg együtt haladtunk, az útvonallal sem kellett foglalkoznunk, hiszen ők a Mátra minden zegét-zugát ismerik. Ezen a szakaszon láttunk egy foltos szalamandrát ( Salamandra salamandra ), úgy-ahogy le is fényképeztem. A Galyatetőhöz vezető emelkedőt megszenvedtük, de rögtön utána már annak örülhettünk, hogy túljutottunk a táv felén, a Gertrúd Pihenőháznál elértük a 31,36 km-t.
A Hidegkúti turistaház felé haladva három ugrándozó zergeféle (?) rohant át előttünk: egy nagy két kicsinyével. Esélyünk sem volt lefényképezni őket.
A Tót-hegyes ellenőrzőpontnál ( 48,06 km ) kicsit elkevertünk, de még időben odaértünk a Világos-hegy tetején ( 708 m ) lévő ellenőrzőponthoz ( 51,11 km ), hogy rácsodálkozhassunk az egyik legszebb mátrai kilátásra. Az ellenőrzőpontnál kicsit beszélgettünk, lógattuk a lábunkat, arra számítottunk, hogy az utolsó kb. 7 kilométert már könnyedén lenyomjuk, hiszen az útvonalleírás lejtőt jelzett, igen ám, csak meglehetősen meredeken húzott lefelé. Picit bosszankodtunk, hogy nehezen találtuk meg a Gyöngyöstarjánba, a célhoz vezető utat, de kis segítséggel végül is meglett.
Bár kicsusszantunk a szintidőből (14 óra), mégse bánkódtunk, mert a túra rendkívül élvezetes volt, a szervezés kiváló, és talán legközelebb már a szintidőre is odafigyelünk (ha akarunk). Addig is beérjük a célba éréskor kiválasztott, kézzel festett kődíjjal. Én egy virágos-csigabigásat választottam.
Ja, hazaindulás előtt lazításként még egy picit fociztam egy másik túrázóval.

Andi

 
nordic walking túrák